A választ erre a kérdésre saját munkám során szerzett tapasztalatom alapján mutattam be a résztvevőknek az első Debreceni Coaching Konferencián, miután a jelenlévők is megválaszolták egymás között azt a kérdést, hogy „Szerintük mi szükséges egy jól működő csapathoz?”, és azt is ”Hol vannak ők azon a skálán, ami ezt a választott területet értékeli egytől tízig? Ahol az egyes azt jelenti, még nem működik nálunk, a tízes pedig maximumon tudjuk alkalmazni”.
Jómagam 2011-ben választottam azt az utat, hogy egy finn tanulási modell, a Team Academy, hazai alkalmazását segítsem az egyetemen, ahol a fiatalok csapatban tanulnak vállalkozni. Érdeklődésem fókuszában már ekkor is az állt, milyen eszközökkel lehet fejleszteni az együttműködés kultúráját.
Ekkor találkoztam a team coachinggal. Az azóta eltelt négy év alatt a következő válaszokat kaptam erre a kérdésre:
Miért jó a coaching a csapatnak?
- ÉRTÉKEK – a coaching segíti a csapatot, hogy tisztában legyenek azzal, milyen alapértékek mentén működnek. A csapatot mozgató értékek ismeretében fontos feltérképezni a csapattagok és a csapat értékeinek egymáshoz való viszonyát.
- VÍZIÓ – láthatóvá tenni, hogy a csapattagok víziója, hol találkozik a csapat víziójával.
- KULTÚRA – megvilágítani a kialakult kultúrát. A „kultúra megeszi a stratégiát”, ezért fontos nagy figyelmet fordítani rá.
- ERŐSSÉGEK – segít felismerni a csapattagok erősségeit, megvan-e minden elem, ami egy csapatmunkához szükséges, és mindenki az erősségeit kamatoztatja-e csapatban.
- EGYÜTT-MŰKÖDÉS segít felismerni az együttműködés előnyeit, segít kihasználni a csapatban lévő sokszínűséget, melynek eredményeként több érték keletkezik, mint a személyes képességek eredője = KOLLEKTÍV INTELLIGENCIA
- 3:1 mindennek következményeként nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy a csapat megvalósítja a kívánatos 3 az 1 arányt a pozitív és negatív kommunikáció jelenléte között, mely arány szükséges egy jó csapatmunkához.
Katonáné Dr. Kovács Judit
coach & adjunktus
www.linkedin.com